A párkapcsolaton és családon belüli erőszak ma már nem számít tabu témának, de vajon helyesen beszélgetünk róla az iskolában?
Ma egyelőre ott tartunk, hogy néhány prevenciós előadás keretében bölcsész stílusban megjelent civilek, vagy kapitányságról kivezényelt rendőrök megvert, megerőszakolt, zúzódásokkal és sebekkel teli nőket és gyermekeket mutatnak a diákoknak az iskolákban.
Véleményem szerint ez az oktatási “tananyag” kontra produktív. A rémisztő és szélsőséges történetek nem mutatják meg a bántalmazás valódi dinamikáját. A diákok tévesen azt érezhetik, hogy az előadáson szóba került bántalmazók mindig is vadállatok voltak, és az áldozat tehet arról, hogy egy ilyen agresszív élettárs mellett marad, talán meg is érdemli az áldozat azt az életet, amit él.
Hát nem! Először is szögezzük le
A bántalmazó soha nem kezdi az első randevút két nagy pofonnal, ami felhívhatná a figyelmét az áldozatjelöltnek arra, hogy a vele szemben ülő fél valójában egy agresszív ember.
Ezzel ellentétben a bántalmazók igazán elbűvölő, karizmatikus, okos, bizalomébresztő és empatikus partnerek eleinte (vagy legalább is annak tűnnek). Adódik ez abból, hogy jelentős részük szociopata vonásokkal rendelkezik.
Mindemellett logikus, hogy a kiszemelt áldozat (mert tévedés ne essék, a bántalmazó számára az első perctől áldozat) empatikus meghallgatása számtalan olyan információt ad a bántalmazó kezébe, amikkel később visszaélhet.
Ha részletesen megismeri a vele szemben ülő fél gyenge pontjait, családjában felmerülő konfliktusokat vagy az őt ért traumákat, akkor sokkal hatékonyabban tudja manipulálni az áldozatot egy-egy helyzetben.
Szóval első tanulság: az áldozatok nem tudják az első perctől, hogy egy agresszív , erőszakos bántalmazóval randiznak! Megbíznak bennük, de nem azért mert naivak, hanem azért, mert tudatosan manipulálják őket.
Mi történik ez után?
Az elszeparálás. Tudatos mantra veszi kezdetét arról, hogy a valódi szeretetet az áldozatjelöltnek (mert itt még nem áldozat) csak az új párja adhatja meg. A bántalmazó idővel nem támogatja, hogy az áldozatjelölt egyedül menjen el a barátaival egy-egy találkozóra.
Eleinte csak elkíséri (felügyeli) idővel pedig lebeszéli a baráti társaságokban való megjelenésekről. Miért jó ez? Mert az áldozattól elszoknak a barátok, a családtagok és nem kap visszajelzést majd a rosszabb időkben arról, hogy rossz kapcsolatban él. Csak a bántalmazó véleményét fogja hallani.
Mindeközben lassan megjelennek az első kritikák, bántó megjegyzések az áldozat felé. A bántalmazó tudatosan akarja leépíteni a párja önbecsülését azért, hogy az áldozat azt higgye magáról nem való semmire és nem képes egyedül boldogulni, ezzel elismerve, hogy a bántalmazóra van utalva.
Az első komoly dühkitörés sok mindent megváltoztathat. Ha a bántalmazó “helyesen” választotta ki áldozatát és megfelelően manipulált, rövid időn belül sor kerül az első veszekedésre. Változó, hogy az első randi és az első komoly konfliktus kitörése között mennyi idő telik el.
Van olyan áldozat, aki csak a gyerek megszületése után szembesült párja valódi arcával. Ha valaki sérült családképet hozott magával, akkor csak hetek, rövid hónapok kérdése, hogy ennél a mérföldkőnél találja magát.
Az első komoly kitörés nem feltétlenül jár együtt a fizikai bántalmazással, az viszont valószínűsíthető, hogy a bántalmazó először próbálja megfélemlíteni áldozatát és a konfliktus hangulatát átjárja az áldozat leminősítése.
Fontos itt megjegyezni, hogy a párkapcsolaton belüli problémák nem azonosak a párkapcsolati erőszakkal! Azért, mert a párunk felemeli a hangját, nem jelenti azt, hogy bántalmazó kapcsolatban élünk! A konfliktusok a párkapcsolatok részei, de veszekedés tartalma, dinamikája meghatározza a kategória felállítását.
Ha valaki úgy érzi, hogy a korábban említett manipulatív eszközöket is alkalmazták rajta, és konfliktus során a párja félelmet ébreszt benne, akkor valószínűleg nem egy építő kapcsolat részese.
Az első tányérdobálást vagy pofont követi a vihar utáni (és előtti) csend. Ezt hívják “nászutas időszaknak”. A bántalmazó viszonylag rövid időn belül bocsánatot kér az áldozattól. Megpróbálja megmagyarázni a dühkitörését (sokszor a fájdalmas gyerekkorra hivatkozva) és hosszan fogadkozik, hogy az első és utolsó alkalom volt az aznapi.
A bántalmazó – miután megbocsátott neki az áldozat – viszonylag sokáig jól is viselkedik majd. Akár hetekig, hónapokig nem generál komoly konfliktust, és a párjuk szép lassan visszarázódik a veszekedés előtti nyugalmi állapotba. A probléma az, hogy a “nászutas időszakok” egyre rövidebbekké válnak.
Eleinte hetek telnek el nyugalomban, aztán már csak napok, és mire az áldozat feleszmél, már csak órák vagy percek. Közben folyamatosan azokra a békés és boldog időszakokra hivatkozik önmagában, amit két erőszakos bántalmazás közötti szakaszban megélt.
Mi védhet meg?
Az önismeret. Szükséges tisztában lenned a saját értékeiddel, hogy soha ne mantrázhassák neked azt, hogy semmit sem érsz!
Szembe kell nézned a családi tragédiákkal és rossz mintákkal ahhoz, hogy később egy bántalmazó se élhessen vissza a “hozott csomagokkal”.
Mindemellett mindig szakíts időt a barátaidra és a családodra! Ők azok, akik nehéz helyzetben maradéktalanul melléd állhatnak és támogathatnak.
A párkapcsolaton belüli erőszak komoly probléma, amiről beszélni kell. Köszönjük, hogy elolvastad az erről szóló írásunkat. A #metoo és a nőket ért bántalmazásokkal foglalkozó írásunkat itt olvashatod. Még több tartalomért kövesd Facebook és Instagram oldalunkat is.
