A Balatonfüredi Yacht Club /BYC/ ügyvezető igazgatójával, Böröcz Istvánnal készítettem el az interjúmat, aki 1969-ben született Veszprémben, és hosszú idő óta részt vesz a város életében, a hajózás-és turisztika fejlesztésében.
Istvánnal közel tíz éve ismerkedtem meg, amikor elkezdtem a BYC-ben versenyszerűen vitorlázni. Mindig olyan vezetőnek láttam, akihez bármikor oda lehet fordulni a problémánkkal, meghallgat miket és segít nekünk. Egy olyan közösséget teremtett számunkra, amit otthonunknak érezhetünk, ahova mindig visszavágyunk, bárhova is sodorjon miket az élet. Én sokat kaptam ettől a klubtól, és meggyőződésem, hogy ez a hely István nélkül egészen más lenne. Úgy gondolom, hogy méltán nevezhető sikeres embernek, aki szilárd értékrenddel rendelkezik, folyamatosan hajtja a fejlődés iránti vágy. A vele készült interjúm a siker témája köré épül.
Első kérdésem, hogy gyerekként milyen álmaid voltak, mi szerettél volna lenni, és ez a későbbiek során hogyan változott?
Már 3 éves koromtól arra vágytam, hogy vezető szerepet tölthessek be. Két téma érdekelt mindig, a hajók és az erdő. Felnőttként 19 évig foglalkoztam az erdővel, a fákkal, ugyanis a veszprémi Balaton Bútor Zrt. logisztikai vezetője voltam. Másik álmom is megvalósult, mivel 15. éve vagyok a BYC ügyvezető igazgatója. Már gyerekként is céltudatos voltam, nem adtam fel soha semmit, bárhogy is próbáltak céljaimtól eltántorítani. Fontosnak tartom, ha az ember kitalál valamit, ne adja fel és ne elégedjen meg a középszerűséggel.
Volt példaképed/mentorod a karriered kezdetén/közben?
Igen, szerencsém volt már a tanulmányaim során is, egy bentlakásos iskolába jártam, ahol fantasztikus tanáraim voltak, de életem során mindig volt, akire fel tudtam nézni. Ők többnyire idősebb, tapasztaltabb emberek voltak.
Amikor elkezdtem dolgozni, a munkahelyem igazgatója fontosnak tartotta a fiatalokat felkarolni. Nagyon sokat lehetett tőle tanulni, lehetőséget adott nekünk, és hagyta, hogy kipróbálhassuk magunkat. Majd megbeszélte velünk a megoldásainkat, s feltett nekünk pár elgondolkoztató kérdést. Ezzel nem megszidni vagy megalázni akart minket, csupán rávilágított olyan új szemszögekre, amit nem vettünk észre. Így arra tanított bennünket, és arra sarkallt, hogy elgondolkozzunk, és ezeket a szempontokat is figyelembe vegyük. Úgy vélem, a mentor feladata nem az, hogy a mentoráltja helyett tegyen, megadja a megoldást, hanem példát mutasson, türelmes legyen, s lehetőségeket és tudást adjon. Én sok fiatallal vagyok együtt, és fontosnak tartom, hogy mindenkinek teret, lehetőségeket és tudást adhassak az egyéni haladásához.
Voltak olyanok, akik visszatartottak? Hogy küzdöttél meg ezekkel a negatív hangokkal?
Őszintén szólva, ilyen emberekből mindig is több volt. Van egy olyan „törvényszerűség”, hogy valami ellen küzdeni mindig könnyebb, mint valamiért, mert a valamiért tenni kell, a valami ellen pedig elég a „szájjártatás”. Valami ellen küzdeni, kicsit gonoszkodni könnyebb, mint jót csinálni, csak nincs értelme, de ezt az emberek nem ismerik fel, vagy csak idővel. Nagyon fontosnak tartom, hogy amit kitalálok ne adjam fel. Ez számomra értékrendi kérdés, hogy aki létre akar hozni valamit, nem elégedhet meg azzal, hogy másokat követ, hiszen így a legjobb hely, amit elérhet a második. Én evvel nem így voltam: hittem magamban, és tudtam, hogy első szeretnék lenni. Találkoztam az életben avval is, hogy a javaslataimban sokan nem hittek, de ez nem gátolt abban, hogy azt végigvigyem. Néha az irigység megzavarja az ember munkáját, de erre is van egy jó mondás: az irigység a legőszintébb elismerése a munkádnak. Egyébként a „dackedv”, a „csak azért is” sokszor jó motiváció tud lenni, így érdemes élni vele.
Hogy tudnád röviden, akár egy mondatban megfogalmazni a sikert?
A siker az, amikor az ember úgy valósítja meg a vágyait, hogy az a többieknek, másoknak is jó. Nem csak önmagának. Van egy ilyen fogalom, hogy „túlnyered magad”. Ez azt jelenti, hogy sok mindent meg lehet nyerni, de nem kell nagyon nyerni, csak annyira, hogy a másiknak se fájjon, neki is jó legyen. Tapasztalatom szerint, ha ez nem így történik, az mindig valami problémát, ellenállást fog szülni.
Milyen elismeréseket kapsz a környezetedtől, mikor érzed azt, hogy sikeres voltál?
Nagy elismerés számomra, mikor az első vezérigazgatóm időről időre felhív és elmondja, hogy olvas arról, amiket csinálok, és büszke arra, hogy együtt dolgozhattunk. De az is elismerés számomra, hogy versenyzőink bemutatják a párjukat, és megkérdezik a véleményem róla, vagy pályaválasztás előtt vannak és kíváncsiak a tanácsaimra.
Mit tartasz életed legnagyobb sikerének?
Úgy gondolom, annyi mindent csináltam, aminek örülni tudok. Így ez elég relatív, nincs legnagyobb sikerem, de mivel mondanom kell pár példát, akkor az egyik ez a klub lenne. Több, mint 12 éves fejlődési folyamat eredménye, hogy létrehoztunk egy olyan sportklubot, amihez nincs nagyon hasonló az országban, mely teljesen önfenntartó. Azért is egyedülálló ez a klub, mivel nincs benne magántulajdon, minden az egyesület joga alá tartozik. Van világbajnokunk, olimpikonunk, jó eszközeink, épületeink, és a klub folyamatosan fejlődik. Sikernek tartom azt is, hogy az emberek jól érzik magukat itt, nincsenek veszekedések, ez egy élő közösség, ami szilárd értékekre épült. De emellett a Balaton Bútorgyárban elért fejlesztéseket is nagy sikernek tartom, örülök, hogy az ottani és akkori vágyaimat is meg tudtam valósítani.
Mi volt a legnagyobb kihívásod a karriered során?
Életem egyik legnehezebb döntése az volt, amikor 2009-ben eljöttem a bútorgyárból. Sajnos az új tulajdonosi gondolkodás eltért a gyár szellemiségétől, a tulajdonos szerette volna visszafelé fejleszteni a gyárat, számára az ingatlan nagyobb érték volt, mint a gyár, és én meg nem bírom a rombolást. Végül nem sikerült megegyezni a tulajdonossal és ez sok embernek okozott rosszat. 2007. óta a BYC elnökségi tagja voltam és az élet úgy hozta, hogy akkoriban kerestünk valakit a klubba, aki meg tudja csinálni a beruházásokat és szervezetfejlesztést. De nem találtunk. Végül én voltam az, aki ezt a szerepet betöltötte és bár nagyon fájt, hogy ott kellett hagynom a bútorgyárat, örültem, hogy a BYC-ben építkezni lehetett és kellett. Így mondhatni, az élet nagyon lefoglalt, a klub intenzív fejlődésnek indult, és visszajártam a veszprémi egyetemre tanulni/tanítani, így tudtam feldolgozni a veszteségeket. De azért a mai napig van, hogy néha azt mondom reggel: „megyek a gyárba”.
Mi a véleményed a mai fiatalok helyzetéről/lehetőségeiről? Szerinted ez miben tér el a tiedtől?
Mi egy sokkal szabályozottabb életet élünk, kevesebb lehetőségünk volt. Az én apám az egyetemen tanított, így nekem voltak kitörési lehetőségeim. De egy átlagembernek kevesebb volt, mint most. Ez rossznak tűnik első hallásra, de nézzük a másik oldalát, ma számtalan választása van a fiataloknak. Ma a bőség zavarával küzd mindenki, aki valamit tenni akar. Ennél fogva az eligazodás és annak a vezérfonalnak a megtalálása, ami mellett valaki az életét fel akarja építeni, sokkal nehezebb. Úgy gondolom, hogy minden fiatalnak szüksége lenne egy közösségre, ami az eligazodásban segítene nekik. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ez lehet egy iskolai zenekar vagy egy sportklub is, a lényeg az, hogy a fiatalok egy olyan helyet, közösséget találjanak, ami rendszerességet visz az életükbe, megtartó erővel bír, és ahová tartozni szeretnének. Valakinek azt mondani, hogy mindent csinálhat, pont annyit jelent, mint a semmit sem szabad. Mivel a mindenből, ha nem választasz és választani kell, akkor nem fogsz eljutni sehova, de ha meg választasz, akkor mi alapján döntesz? Ha valakinek 15 évesen azt mondják, hogy döntse el, mi akar lenni, honnan veszi az irányt? Ezért fontos az, hogy a gyerekeinknek felvázoljuk a lehetőségeket, amiből ő majd kiválasztja a sajátját. Erre egy jó példa a katolikus hitben a megkeresztelés, hiszen így eldőlt, hogy mi az irány. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek templomba kell járnia, pusztán annyi, hogy megadjuk a gyerekeink számára a lehetőséget. Az pedig, hogy él-e vele, már az ő döntése lesz. Ha mi nem adjuk meg nekik irányt, akkor is találni fognak maguknak egyet, csak az beláthatatlan lesz.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy ha valaki hasonló ambíciókkal rendelkezik, mint te, el tudja érni a céljait?
Úgy vélem, ha valaki tudja, hogy mi akar lenni, akkor azért tesz. Manapság komoly gondot okoz, hogy sok lehetőség tárul a fiatalok elé, így nehéz dönteni. Ha már tudod, hogy mit akarsz, akkor azt végigviheted, de ha ez változik, természetesen korrigálni kell azt. Másodsorban fontos a folyamatos tanulás, a fejlődés iránti vágy, az, hogy az ember széleskörű tudást szerezzen. Ezen kívül rá kell jönnöd, hogy ezt nem egyedül tudod elérni, ezért szükség van hozzá másokra is. Talán az a legfontosabb kérdés, hogy tiszteled-e annyira a környezetedet, hogy együtt akarod elérni velük a céljaidat.
Köszönöm a beszélgetést, íme egy életút, mely példaként szolgálhat a szűkebb és tágabb környezet számára, illetve a fiataloknak is.
Az interjút Szepessy Anna készítette a két éves JÉG Akadémia program részeként. Ha neked is felkeltette az érdeklődésedet az egyesület, az alábbi linken tudsz jelentkezni.
