2018. december 29-én a Fővárosi Zirzen Janka Gyermekotthonba látogattunk, mivel leendő JÉG tagként mindannyian úgy gondoljuk, hogy a jövő a gyermekekben van. Ezért igyekeztünk nekik néhány feledhetetlen órát szerezni és foglalkozni, játszani velük.
Mikor elkezdtünk tanakodni, hogy milyen jótékonysági témájú célt is válasszunk a mentorprogram zárásaként, úgy emlékszem, nem sokat vitatkoztunk. A Jövőt Építők Generációja Egyesület (JÉG) elsődleges célja ugyanis, hogy a mai fiatalság számára olyan példát mutasson, mely támogatja őket az előrehaladásban, erősíti az önbizalmukat és segít kibontakoztatni a bennük rejlő tehetséget.
Mi éppen ezért igyekeztünk megragadni azon nehéz sorsú, gyermekotthonban élő gyerekek figyelmét, akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy szüleik lássák az első óvodai rajzukat, mellettük legyenek az első iskolanapon, vagy csak amikor néhány anyai-apai jótanácsra lenne szükségük, legyen szó egy baráti, szerelmi vagy pályaválasztási témáról.
Könnyedén sikerült olyan gyermekotthont találnunk, ahol szívesen vártak minket. A Fővárosi Zirzen Janka Gyermekotthonba látogattunk el a karácsony utáni időszakban, mikor egyébként is mindenki szeretetéhes, nem csak a gyerekek.
Hogyan készültünk a gyermekotthon látogatására?
Karácsony előtt már elkezdtük szervezni a programokat és lázasan készültünk, hogy mivel is tudnánk a gyermekotthon lakóit levenni a lábukról. Mindenképpen szerettünk volna a piciktől egészen a nagyokig olyan feladatokat, játékokat kitalálni, amit mindenki élvez, és egyúttal tanulnak is belőle, továbbá célunk volt az is, hogy a JÉG alapértékeiből néhányat megértsenek és a hétköznapjaikban is alkalmazni tudjanak.
Amennyire könnyűnek találtuk legelőször ezt a feladatot, épp annyira nehéz is volt. Mivel még egyikünk sem rendelkezik otthon csemetével és a rokonságban sem vett körül egyikünket sem gyerkőc, így vissza kellett emlékezzünk a saját gyerekkorunkra. Abban mindannyian biztosak voltunk, hogy korcsoportok szerint több részre kell osztanunk a gyerekeket, mert a teljesen picik sokkal több figyelmet és játékot igényelnek, mint nagyobb társaik, akiknek inkább megértő szavakra és jó tanácsokra van szükségük.
Így hát felvettük a kapcsolatot a gyermekotthonban lévő nevelőkkel, akik elmesélték nekünk, hogy a gyermekotthonban körülbelül 30 gyermek él, viszont ebben az időszakban nem valószínű, hogy mindannyian bent lesznek az intézetben. Ettől függetlenül legalább 15-20 gyermekre számítottunk a korcsoportokban.
Mivel a 3 évesektől egészen a 18 évesekig élnek a gyermekotthonban gyerekek, ezért három fő csoportra bontottuk őket. Az első csoportban a kicsik, tehát az ovisok figyelmét igyekeztünk megragadni. Rengeteg játéknak néztünk utána, kérdezgettük az ismerőseinket, hogy mégis mi az, ami lázba tudja őket hozni, és le tudja őket kötni. Így mondókákat tanultunk, meséket olvastunk, színezők után kutakodtunk, feltúrtuk a régi játékkészletünket, jómagam még Balti történetét is megnéztem, melyből eztán egy rövid mesével is készültem.
Balti egy félig husky, félig farkaskutya, rajta keresztül kívántuk bemutatni, hogy a JÉG kabalaállata azért a husky, mert nagyon kitartó, intelligens, és igazi vezéregyéniség, kiváló csapatjátékos. A következő korosztály az általános iskolások voltak. Mivel az ő figyelmüket nem feltétlenül köti le a játék, vagy egy mondóka, így számukra igyekeztünk minél inkább tanulságos játékokat kitalálni.
Készültünk több társasjátékkal, például a Dixittel, amelyben egy-egy képet kiválasztva mondhatták el az érzéseiket, de itt terveztük azt is, hogy egy JÉG alapérték alapján kell kiválasztaniuk a számukra legmegfelelőbb játékot. Ezenkívül készültünk Activity-vel, amelyben a kreativitásukat is kifejezhették, barchobával, Amerikából jöttem című játékkal, illetve egy olyan rajzos feladattal is, amelyben lerajzolhatták, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, vagy egész egyszerűen hogyan képzelik el magukat 5-10 év múlva.
Ezt a feladatot a nagyobb korosztály számára is terveztük, mindemellett a Beugró játékot is szerettünk volna velük játszani, szintén belecsempészve néhány JÉG alapértéket. A nagyobbakkal már szerettünk volna kicsit komolyabban is elbeszélgetni a vágyaikról, álmaikról, kíváncsiak voltunk számukra mit jelent a siker és hogyan képzelik el az életüket.
És eljött a nagy nap.
Mindannyian izgatottan és kíváncsian vártuk, hogyan fogadnak majd minket a gyermekotthon lakói, ugyanakkor volt néhány félelmünk is, nehogy olyan témát érintsük, amellyel mélyen a lelki világukba gázolhatunk, hiszen nem tudhatjuk, mire és hogyan reagálnak. Megérkezve az otthonba, meglepetten hallottuk, hogy alig 5-8 gyermek vár csupán ránk.
Ezt részben jó volt hallani, hiszen ez azt is jelentette, hogy sok gyermeket elvittek a családtagjai karácsony alkalmából, és van, aki foglalkozzon velük. Ezzel szemben csalódottak is voltunk, hogy a rengeteg készülődés nehogy kárba vesszen. Találkozván a gyerekekkel egy részük kíváncsi volt, másik részük félénken leskelődött, hogy mire is készülünk. A bátrabbakkal egy labdajátékon keresztül ismerkedtünk meg.
Itt mindannyian elmondtuk a nevünket, hogy hány évesek vagyunk és mi a kedvenc állatunk. Ez a feladat rendkívül jó volt arra, hogy megismerjük a gyerekeket. Mivel eleinte nagyon kevés gyerkőccel találkoztunk, és különböző életkorúak voltak, így nem láttuk értelmét annak, hogy az eredeti felállás mellett maradjunk és csoportokra bontsuk a társaságot.
Éppen ezért úgy döntöttük, hogy táncolni fogunk velük és megtanítunk nekik egy egész koreográfiát, vagy legalább néhány tánclépést. Szerencsések vagyunk, ugyanis a csapatunkban van egy táncoslábú, aki nem rettent meg a feladattól, és örömmel tanította a gyerekeket cha-cha-cha-ra, majd az elektronikus zenén át a manapság trendi stílusokig mindenre.
A gyerekek nyitottak voltak a táncra, a kisebbek főleg figyeltek, de mindenki lelkesen követte a tánclépéseket. Azonban a feladatunk nem volt egyszerű. Az apróságokra folyamatosan figyelnünk kellett, ők rendkívüli és egyedi törődést igényeltek, ölben táncoltunk velük, pörögtünk-forogtunk, nyakba vettük őket.
A lányok ennyivel beérték, a fiúkkal azonban még ennél is inkább többet foglalkoztunk. Már a bemutatkozás során éreztük, hogy velük nehéz dolgunk lesz, ugyanis nagyon rosszak voltak, nem figyeltek arra, amit mondtunk és úgy gondolom, hogy nem szabad amellett elmennem, hogy megemlítsem, hogy csúnyán beszéltek és rendkívüli agresszió volt bennük.
Talán amikor ezt megláttuk, akkor döntöttük el, hogy itt mindenkivel együtt kell foglalkozzunk, és inkább szenteljünk figyelmet 1-1 gyermekre, mintsem feladatokkal traktáljuk őket, melyekre valószínűleg úgysem tudtak volna figyelni. Ahhoz, hogy ezt a nagymértékű indulatosságot kezelni tudjuk, a fiúk kezükbe vették az irányítást. Határozottságukkal és példamutatásukkal, ha nehezen is, de fel tudták hívni magukra a figyelmet, és hallgattak rájuk.
Ennek köszönhetően közel egy órás táncot tudtunk nekik tanítani, melyet a nagyobbak kifejezetten élveztek. Eleinte úgy gondoltuk, hogy velük sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen ők már kamaszok, és van önálló véleményünk, de be kell lássuk, tévedtünk, mivel ők voltak a leglelkesebbek. A táncóra után kissé elvesztették a gyerekek a figyelmüket, de időközben bemerészkedett 1-2 újabb gyermek, akik közül volt, aki kifejezetten igényelte, hogy játsszunk vele.
Ezt végül is minden gyermekre elmondhatjuk, hiszen elvárták azt, hogy igenis odafigyeljünk rájuk, és néha irigység is volt bennük, mikor épp a másik gyermekre terelődött a figyelmünk. Nagyon rossz volt látni, hogy mindezt csúnya beszéddel, mutogatással és verekedéssel is kifejezik néhányan. Levezetésképp így hát felszereltük a boksz zsákot, illetve társasoztunk egyet, igyekezve figyelni minden gyerkőcre.
Összességében ugyan mondhatnánk, hogy bánjuk, hogy ez a rengeteg készülődés kárba veszett, és egyetlenegy JÉG alapértéket sem sikerült bemutatnunk, de a magam és a többiek nevében is elmondhatom, hogy ennek a napnak nem ez a tanulsága. Ezek a gyerekek nem vágynak semmilyen pénzzel kifejezhető dologra, nincs az a játék, amivel le lehet kötni a figyelmüket.
Számukra egyetlenegy dolog van, ami igenis esély lehet, hogy ők is átlagos gyerekek legyenek, ez pedig nem más, mint a figyelem, a törődés és a szeretet. A gyermekotthon nevelőitől megtudtuk, hogy épp ez az a dolog, amelyből nem jut nekik, mivel őket is sújtja a munkanélküliség. Így nem csak pedagógusként foglalkoznak velük. Ők végzik el a takarítást, a főzést, mosást és az, hogy érdemben foglalkozzanak a gyerekekkel, már a legutolsó a sok közül, ugyanis se idejük, se energiájuk nem marad már rá.
Éppen ezért a nap tanulságaként szeretnénk kérni mindenkit, hogy aki szeretne segíteni ezeken a gyerekeken, és egy jobb jövőt építeni számukra, az szenteljen egy keveset az idejéből rájuk és látogassa meg akár ezt a gyermekotthont, akár más gyerekeket az ország bármely tájáról, hiszen ők egy olyan dologra vágynak, amit még önmaguknak sem fogalmaztak meg: ODAFIGYELÉSRE és SZERETETRE.
Ha szívesen olvasnál hasonló, jótékonykodási akciókról összefoglalókat, ajánljuk az Szent János Kórházban való látogatásunkról készített cikkünket. Érdemes követni Facebook és Instagram oldalainkat is, ahol még több tartalmat találsz.
