Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus a vele készített interjúban beszélt a sikerről, a fiatalok esélyeiről és az oktatási rendszerről.
Dr. Almási Kitti
Dr. Almási Kitti 1998-ban végzett az ELTE pszichológia szakán. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója volt, majd 2003-ban Ph.D. fokozatot szerzett. 2004-ben tette le klinikusi szakvizsgáját. Kezdetben főként drogproblémákkal jelentkezőkkel foglalkozott, majd inkább a szexuális bántalmazást/zaklatást elszenvedett nők és férfiak terápiája töltötte ki ideje nagy részét. Lipótmezőn ismerkedett meg közelebbről a hangulat- és szorongásos zavarok terápiájával, jelenleg ez tartozik fő terápiás területei közé. Dr. Almási
Szerinted mi a siker, ki sikeres tagja egy társadalomnak?
Én nagyon ellene vagyok annak, hogy objektivizáljuk a sikert, hiszen azt látom, hogy a legtöbb embernek ez okozza a szorongást. Van a fejünkben millió sablon arról, hogy egy másik személy, vagy a társadalom mit lát kívánatosnak és elkezdünk ezekbe kapaszkodni. Viszont ha a megbecsültségért, de leginkább a szeretetért hajszoljuk a céljainkat, az teljesen fals, mert ha csak a teljesítményemért szeretnek, akkor nem engem szeretnek. A sablonokba való kapaszkodás közben pedig elfeledkezünk arról, hogy mi magunk mit is szeretnénk.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy ebben a világban a legnagyobb siker az, hogy ha el tudunk szakadni a sablonoktól, attól, hogy a társadalom szemében mi a menő, és tudunk befelé figyelni. Egyébként az is érdekes, hogy a társadalom nagyon pozitívan reagál ezekre a szabad emberekre: érzik, hogy nincs fogás rajtuk, nem a megszokott módon akarnak versenybe szállni, hanem versenyen kívüliként indulnak, és pont ettől válnak sikeressé.
Mi szükséges ahhoz, hogy egy gyermek sikeres felnőtté nőjön fel ennek tükrében?
Leginkább, az hogy megtartson magából egy részt, a feladatok teljesítése mellett. Nem attól lesz jó életem, hogy kitűnő vagyok, hogy felvesznek-e a legjobb gimibe, hogy a legjobb egyetemre járok. Hanem attól, hogy önmagam tudok maradni ebben a rendszerben, hiszen tényleg arra megy ki az oktatás, hogy uniformizáljon, hogy birkákat neveljünk.
Én abszolút lelkesen fogadom, ha a gyermekeim apró szabályokat megszegve azt képviselik, hogy én márpedig ilyen vagyok, persze nem polgárpukkasztó módra, hanem tisztelve a tanárokat, társaikat.
Hogy látod, mennyire egyenlők a gyermekek esélyei a sikerre Magyarországon és milyen szerepe van ebben az oktatásnak?
Szerintem nem lehet esélyegyenlőségről beszélni. Ha megnézzük, hogy nyolcosztályos vagy hatosztályos gimnáziumba kik mennek, általában azok, ahol van pénz külön tanárra, vagy esetleg ha a gyerek nagyon kiemelkedően tehetséges. Ha valakinek van pénze, akkor azért bárhol szorítanak neki helyet, a magániskolák pedig lehetőséget adnak magas szintű nyelvtudásra és külföldi tanulásra. Egyértelmű, hogy nyílni fog az olló, még pedig az anyagiak mentén. Magyarországon amúgy is nehéz a helyzet, hiszen a rendkívül kudarcos, negatív hozzáállás a jellemző. Ezt a szemléletet pedig olyan mértékben adják át a gyerekeiknek a szülők, hogy nagyon ritka, hogy egy ilyen családból jövő fiatal belevágjon valamibe a járt úton túl.
Milyen változtatások segítenének, hogy sikeresebb, boldogabb generációk nőhessenek fel?
Én mindent az önismerethez kapcsolnék – ez a bázis, ahhoz hogy aztán merj, hogy legyen kitartásod. Annyira sok fölösleges óra van – sokkal fontosabb lenne a gyerekek lelkével foglalkozni önismereti játékokon keresztül. És ezt úgy értem, hogy kötelezően mindenhol, és mindenkinek: a falusi iskoláktól az elit osztályokig – ez mindenkinek jár. Azt gondolom, hogy ha mélyebb önismerettel rendelkező gyerekeink lennének, akkor lehetőség lenne arra, hogy belelássanak egymás sorsába, és megértsék, hogy miért ne csúfolják azt, aki betegség miatt kövér, vagy megértsék, ha egy társuk azért agresszív, mert otthon halálra verik. De az is fontos lenne, hogy a diákok közt megtaláljuk a példaképeket, és ne csak az lehessen menő, aki a legjobb tanuló vagy sportoló, hanem más értékek mentén is legyen lehetőség megmutatni magukat és akár példaképpé válni.
Mi segíthetne a jelenlegi helyzetben, hogy a tanárok a sok stressz mellett hatékonyabban, és sikerre neveljék a gyerekeket?
Kellenének kibeszélő csoportok, ahol a gyerekekkel való problémákról, a szülőkkel való kommunikációs nehézségekről tudnának beszélgetni, akár szakember segítségével. De sok segítséget kellene adni nekik például asszertivitásból is. Az órákon pedig szerintem játszani kellene minél többet.
Minden tantárgyat lehet kicsit fellazítva tanítani, még akár a matekot is úgy, hogy mozogjanak és nevessenek “például vegyük fel egy síkidom alakját a térben.” Emellett, ha néhány szülő vállalná, hogy tart egy-egy órát a szakmájához és valamelyik tantárgyhoz kapcsolódóan, az sokat segíthetne, és nem mellesleg a gyerekek így bele is láthatnának egy új szakmába.
Az oktatási rendszer, illetve a diáktársak hogy tudnának segíteni a hátrányosabb helyzetű gyermekeknek sikeresebbé, boldogabbá válni?
Én azt gondolom, hogy ezeknek a gyerekeknek ingyenes segítséget kellene felajánlani az iskolában. Emellett egy pedagógus valamelyest egy anyafigura, vagy apafigura is – fontos lenne, hogy néha beszélgessen a problémás helyzetű gyerekekkel, és valamit pótoljon abból, ami nekik kimaradt az életükből.
Önismereti játékok által pedig elősegíthetjük az osztályba való befogadást is. Én sajnos a környezetemben is hallottam rá példát, hogy jön egy gyerek, akinek rendkívül agresszív a családja és verekedős, úgyhogy már többször kirúgták. A tanárok és a szülők felől pedig az az üzenet az osztály felé, hogy azon vagyunk, hogy innen is minél előbb elmenjen. Nem kell pszichológusnak lenni, hogy átlássuk, hogy ha az oktatásban sem adják meg neki az elfogadást, olyan embert nevelünk belőle, aki aztán képtelen lesz integrálódni.
Amit én tanácsolok a gyerekeimnek, az az, hogy ha visznek be valami finomságot az iskolába, ezek a gyerekek legyenek az elsők, akiket megkínálnak; ha kiközösítik őket, legyenek ők az elsők, akik odahívják maguk közé.
Sokat hallani, hogy a fiatalok manapság nem motiváltak. Mit gondolsz erről?
Nincs egy biztos út előttük. Van egy halom nagyon szorgalmas ember, mint például a professzorok, akik rettentő keveset keresnek, emellett pedig sok az olyan ember, aki teljesítmény nélkül gazdagodik meg. Ha megnézem kik a sztárok a fiatalok között, például a youtuberek, akik között előfordul, hogy csupán annyit csinál, hogy megmutatja, hogy köti meg a sálját és ezt követik 200.000-en. Ehhez képest, ha mindent összeadok, hogy egy szakember mennyi évet tesz a szakmájába, hogy eddig eljusson, az megijeszthet valakit.
Ha belegondolok, hogy a gyerekeknek melyik lesz a menőbb, a youtuber, akik megmutatja, hogy mit visel aznap 200.000 követővel, vagy a hosszú utat végigjárt emberek, akik sok évet beleraktak a szakmájukba – mint például én – Az a minta erősödik sajnos a gyerekek előtt, hogy nem kell nagyot teljesíteni, akár közönséges dolgokat kell mondani affektálva. Itthon nagyon nagy a mélyrepülés.
Mit tanácsolnál a felnövő generációknak, hogy lehetnek sikeresek, milyen értékek mentén éljék az életüket?
A mai gyerekek a net világában élnek, pedig fontos, hogy minél inkább meg tudja mutatni a szülő az ő útját, Ha olyan szüleik vannak, akik tudják a saját útjukat járni, akkor beszélgessenek minél többet velük erről. Ha nem, akkor is beszélgessenek sokat, és próbáljanak tanulni a tapasztalataikból, kudarcaikból.
Emellett a lehető legfontosabb az, hogy igyekezzenek megőrizni önmagukat. Persze valahol követni kell a szabályokat, de ne engedjék, hogy eltántorítsák őket az álmaiktól. Ez is egy önismereti kérdés, hogy tudják mit is akarnak valójában, mi az a tevékenység, ami miatt szívesen felkelnének reggelente, sok éven át. Épp ezért fontos hogy egy fiatal minél előbb belekóstoljon a munka világába. A gyerekeim például azt tervezik, hogy minden nyáron eltöltenek egy kis időt egy-egy mini gyakorlaton, a gimnáziumtól kezdve, hogy könnyebben el tudják majd dönteni mit is szeretnének.
Dr. Almási Kitti munkásságát itt követhetitek nyomon. Az önismereti csoportok és táborozok szervezésén felül, számos könyv és publikáció írója. Ha szeretnétek hasonló inspiráló interjút olvasni, ajánljuk figyelmetekbe Ms. Kathryn Shaw Stanford egyetemi professzor gondolatait. Még több tartalomért kövessétek Facebook és Instagram oldalunkat.
