Gyakran mondjuk olyan emberekre, akik nagyon jók valamiben, hogy veleszületett tehetséggel rendelkeznek. De valóban erről lenne szó? Beskatulyázhatunk már gyerekként valakit az alapján, hogy valamiben gyengébb, mint a többiek? Valóban 10 ezer órába telik, mire egy készséget elsajátítunk? Anders Ericsson szerint a hangsúly a tudatos gyakorláson van.

Nemrég olvastam Anders Ericssen-Robert Pool: Csúcsteljesítmény. A szakértelem és a kiválóság pszichológiája című könyvét, ami teljesen új világot nyitott meg előttem. Persze eddig is tudtuk, hogy nem válunk egy éjszaka alatt egy terület szakértőjévé, hanem sok-sok gyakorlásra és kitartásra van szükség ahhoz, hogy elérjük céljainkat. 

Létezik „istenadta tehetség”? 

„Az emberi vállalkozások gyakorlatilag bármely területét tekintjük is, óriási potenciál rejlik bennünk teljesítményünk növelésére, ha megfelelő módon képezzük magunkat. Nincs olyan pont, ahol a teljesítmény eléri a maximumát, és a további gyakorlás már nem vezet fejlődéshez.” – olvashatjuk Ericssen könyvében. Induljunk ki a pszichológus ezen megállapításából. 

Ericssen több mint harminc év alatt rengeteg kutatást és vizsgálatot végzett, aminek eredményeként megállapítható, hogy már pedig senki nem születik ilyen tehetséggel. Természetesen bizonyos esetekben számítanak a genetikai adottságok is, különösen olyan területeken, ahol fontos a magasság vagy más testi jellemzők. Például én soha nem leszek szuper kosárjátékos a magam 156 centijével. 

A gének azonban más módon is befolyásolhatják a teljesítményünket, különösen azok, amelyek arra hatnak, mekkora eséllyel képes valaki szorgalmasan és helyesen gyakorolni. 

Biztosan sokaknak – ha nem is mindenkinek – megfordult már a fejében egy-egy akadályba ütközve, hogy „Én ezt nem tudom megcsinálni” vagy „Nem vagyok ebben vagy abban elég jó” és hasonló gondolatok. Ezeken a meggyőződéseinken Ericsson szerint egyszerűen túl kell lépni, ha fejlődni szeretnénk. Ne hagyjuk, hogy képességeinket genetikailag meghatározott tulajdonságok korlátozzák.

Polgár Judit a sakktörténet legjobb női sakkozója, nemzetközi nagymester, az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt. Azt mondhatnánk rá is, hogy veleszületett tehetség, látva az elért eredményeit. De nézzük meg a hátterét, amiről minden bizonnyal már sokan hallottatok. Az egész azzal kezdődött, hogy a Polgár házaspár (Polgár László és Klára) a nevelés elsőbbségét akarták bizonyítani olyan tényezőkkel szemben, mint a születési adottságok. Meg akarták cáfolni azt a feltételezést, hogy a nők nem lehetnek sikeresek olyan területen, ahol térbeli gondolkodásra van szükség, mint amilyen a sakk is. A módszeres tréningek és a napi gyakorlás meghozta a gyümölcsét. 2000-re mindhárom lány a világ top tíz női sakkozója között volt. Veleszületett tehetséggel rendelkeztek volna? Aligha. 

Tehetség vagy gyakorlás_sakk

A kutatások azt mutatják, hogy a kiválóságok nem annak születnek, hanem azzá válnak. Ez Benjamin Bloom, a University of Chicago professzorának a munkájában is megmutatkozik. Az 1985-ben kiadott úttörő művében – Developing Talent In Young People – azokat a kritikus faktorokat vizsgálta, amik hozzájárulnak a tehetséghez. 120 kimagasló előadóművész – akik nemzetközi sikereket értek el a zene, művészet, matematika vagy a neurológia területén – gyermekkorát vizsgálta, és meglepő módon nem talált olyan mutatókat, amik előre jelezhették volna a sikert. Egy valami azonban tisztán megmutatkozott Bloom vizsgálata során, hogy az előadók mind intenzíven gyakoroltak, odaadó tanárok oktatták őket és a családjuk lelkesen támogatta őket a fejlődésük éveiben. 

Nem mindenki zárja ki a genetikai faktort a szakértővé, kiválóvá válás folyamatában. Ahogy már fentebb említettem, valóban nem is lehet minden esetben kizárni, de ez csak bizonyos területekre vonatkozik. David Z. Hambrick pszichológia professzor szerint a gyakorlás mellett a genetikai faktor igenis fontos szerepet játszhat a szakértelem minden szintjén, a kezdőktől a kiválóig. Véleménye szerint közvetett és közvetlen bizonyítékok is alátámasztják ezt a „többtényezős” elméletet (Multifactorial Gene-Environment Interaction Model, vagy MGIM).

Közvetett bizonyítéknak véli, hogy néhányaknak több edzésre és tanulásra van szüksége, mint másoknak, hogy elérjenek egy adott szintet. Közvetlenebb bizonyíték a készségek „genetikailag informatív” kutatásából származik. A professzor azonban kijelenti, hogy kétség sem férhet ahhoz, hogy sok-sok gyakorlást követel, ha valaki szakértővé szeretne válni.

Nem minden gyakorlás tesz mesterré

Ha csak annyi lenne az egész, hogy folyamatosan gyakorlunk és gyakorlunk valamit, viszonylag könnyű dolgunk lenne. De nem arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy mi az, amit tudunk és azt ismételjük újra és újra, hiszen a rutint ezzel ugyan megszerezzük, de fejlődést nem igazán fogunk tapasztalni. 

tehetség vagy gyakorlás

Anders Ericsson állítása szerint, egy készség elsajátításánál, ha elértük a kielégítő szintet, és a tevékenységünk, legyen az akár az autóvezetés, tenisz vagy pitesütés, automatikussá válik, abban a pillanatban megállunk a fejlődésben. Azt hihetjük, hogy ha valaki több tíz éve csinál valamit, az biztosan jobb, mint aki csak pár éve folytatja ugyanazt a tevékenységet. Ne gondoljuk azonban, hogy ha valaki húsz éve vezet, biztosan jobb sofőr, mint aki csak öt éve kapta meg a jogosítványát, és aki húsz éve praktizál az jobb orvos, tanár vagy más szakember, mint aki a pályája elején tart. Sőt még rosszabbul is teljesíthetnek és az automatizált képességeik folyamatosan romlani fognak, mert már nem fektetnek időt és nem tesznek tudatos erőfeszítést azok fejlesztésére.

Tehát ne gondoljuk, hogy a kiválóság egyszerűen az évekig vagy évtizedekig tartó napi szintű gyakorlást jelenti. Konkrét gyakorlásra van szükség, ami nem mindig okoz örömet és néha elég kemény erőfeszítéseket kíván. Arra kell helyezni a fókuszt, amit még alig, vagy egyáltalán nem tudunk.

Gyakoroljunk célzottan

Egy egyszerű gyakorlásnál ez a fajta sokkal célirányosabb, átgondoltabb és nagy összpontosítást igényel, de még mindig nem beszélhetünk tudatos gyakorlásról. 

Ha például egy zongoradarabot újra és újra „csak” eljátszunk, még nem végzünk sem célzott sem tudatos gyakorlást. Egyszerűen csak gyakorlunk, fejlődni viszont keveset fogunk. 

Célzott gyakorlás során kell, hogy legyenek konkrét, jól körülhatárolható céljaink. Sok-sok apró lépéssel jutunk egyre közelebb a hosszú távú célunk eléréséhez. Ehhez a gyakorlásmódhoz a visszajelzés is hozzátartozik. Bármivel is próbálkozunk, szükségünk van visszajelzésre ahhoz, hogy megállapíthassuk, pontosan milyen hiányosságaink is vannak. 

Ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Csak így fejlődhetünk. Kilépni a komfortzónánkból azt jelenti, hogy olyasmivel próbálkozunk, amit korábban nem tudtunk megtenni. Ha akadályokba ütközünk, meg kell találnunk a módját, hogy azon tovább haladjunk. 

Hogyan alkalmazzuk a tudatos gyakorlást?

A tudatos gyakorlás két fontos szempontból különbözik a célzott gyakorlás többi formájától. Először is ezt a gyakorlást olyan területeken lehet eredményesen alkalmazni, amelyeknek az eredménye mérhető. Ez azonban ne tántorítson el senkit a használatától, hiszen az élet más területein is nyugodtan alkalmazhatjuk, csak kicsit másképp. Másodszor olyan szakértő tanárra van szükségünk, aki képes a tanulóra szabott és a teljesítményének javítását célzó gyakorlási tevékenységeket összeállítani.

Ami nagyon fontos, hogy a tudatos gyakorlást végző megvizsgálja a legjobb teljesítményt nyújtók tevékenységét és megérti, mit tesznek azok a szakértők a kiválóság elérése érdekében.

Ahogy már említettem, nem baj, ha nem olyan területen tevékenykedünk, ahol a szó szoros értelmében véve nem alkalmazható a tudatos gyakorlás, hiszen az alapelveit attól még tudjuk használni. Ha nem is tudunk egy tanár mellett fejlődni, találjuk meg a kiválóan teljesítőket, figyeljük meg mitől olyan jók abban, amit csinálnak, majd dolgozzunk ki olyan technikákat, amelyek révén mi is elérhetjük ugyanazt. Próbáljunk olyan objektív mércét találni, amellyel a szakértők teljesítményét összevethetjük. Mi az, amiben jobbak, mint a kevésbé jó eredményeket felmutató társaik és milyen képzési módszerek segítették őket eljutni az adott szintre?

Mindemellett találjuk meg a módját, hogy visszajelzéseket kapjunk. Hiszen ebből tudhatjuk meg, hogy jó-e az, amit csinálunk és a fejlődésünket is így tudjuk ellenőrizni.

Vessünk egy pillantást arra, hogy a tudatos gyakorlás hogyan segíthet a vezetői képességek fejlesztésében. Gyakran hallani, hogy a vezető tulajdonságainak egyik kulcseleme a karizma. Ami igaz is. Azonban meglepően sokan gondolják, hogy a karizma is veleszületett tehetség és nem lehet megtanulni. Pedig meg lehet. Tudatos gyakorlással karizmatikussá lehet válni. Winston Churchill, a 20. század egyik legkarizmatikusabb személye is tükör előtt gyakorolta a szónoklást.

A valódi kiválóságok nemcsak tudatosan gyakorolnak, de úgy is gondolkodnak. Nézzük meg például a sakkozókat, akik 5-10 perceket töltenek csak azzal, hogy az összes lehetséges következő lépést és annak következményeit is átgondolják, és megtervezzék a lépések sorrendjét. Ha valami nem úgy alakul, ahogy tervezték, visszatérnek a kiindulóponthoz és elemzik, mit miért rontottak el, és hogyan tudják elkerülni a jövőben a hibákat.

10 ezer órás szabály

Ezt a szabályt sokan félreértelmezik, hiszen nem csak arról van szó, hogy ha 10 ezer órát foglalkozunk valamivel, akkor annak szakértőjévé válunk. Itt is a lényeg azon van, hogyan gyakoroljuk az adott tevékenységet és hogyan tanuljuk annak elsajátítását. A kulcsa lényegében ennek is a tudatos gyakorlás.

A 10 ezer órás szabály először Anders Ericssen – Ralf Krampe – Clemes Tesch-Römer: The role of deliberate practice in expert performance 1993-ban publikált kutatási eredményeiben jelenik meg. Azonban magát a szabályt nem ők alkották meg. A berlini hegedű szakos zeneakadémiai hallgatók között végeztek kutatást, aminek eredményeként megállapították, hogy a legtöbb hegedűs 20 éves koráig önállóan nagyjából 10 ezer órát tölt gyakorlással. Ericsson szerint azonban semmi különös nincs ebben a számban, hiszen ez szakterületről szakterületre is változhat.

A 10 ezer órás szabály, mint tényleges szabály Malcolm Gladwel Kivételesek – A siker másik oldala (2008) című munkájában jelent meg. A szerző értelmezésében ennyi időre van szükség ahhoz, hogy valakiből szakértő váljon.

Egy a Princeton Egyetemen végzett kutatás során is arra az eredményre jutottak, hogy a 10 ezer óra nem teljesen állja meg a helyét. 88 tanulmányt vetettek meta-analízis alá, amely kimutatta, hogy a gyakorlat mindössze 12% különbséget jelentett a különböző szakterületeken.

A tanulság az, hogy nem születünk tehetséggel.  Mindegy milyen területen szeretnénk fejlődni, rengeteg időt – ami lehet 10 ezer óra, vagy akár még több – kell belefektetnünk és egyáltalán nem mindegy, hogyan gyakorlunk. Bárki fejlődhet, de ehhez a megfelelő megközelítésre van szükség. Ha nem fejlődünk nem az az oka, hogy nincs meg bennünk a velünk született tehetség, hanem az, hogy nem a helyes módon gyakorlunk – mondja Ericssen. Ezt tartsuk a szemünk előtt, amikor elakadunk, és úgy érezzük, nem tudunk előre haladni.

Találjuk meg a megfelelő módját a haladásnak, tudatosan gyakoroljunk, és ne sajnáljuk a befektetett időt. Elsőre a sok-sok óra és év rengeteg időnek tűnhet, de gondoljunk rá úgy, hogy azok a szakértők és kiválóságok is legalább ennyi időt fordítottak céljuk eléréséhez, akiknek a munkájára felnézünk és akiknek a nyomdokaiba szeretnénk lépni, sőt akiket túl szeretnénk szárnyalni. 

A cikket Gódány Nikoletta írta.

Hasonló érdekes cikkekért érdemes böngészni a blogon. Ajánljuk olvasásra egy pszichológiai kísérletet bemutató bejegyzésünket, amiből megtudhatod, miért kellene betiltani a csevejt. Még több tartalomért kövesd Facebook és Instagram oldalunkat is!

Ha már régóta követsz minket, vagy csak most találtál ránk, és szívesen tagja lennél Te is közösségünknek itt a remek alkalom! Február 19-ig lehetőséged van jelentkezni az írásbeli kitöltésével, amit itt találsz! Bővebb információért látogass el a oldalunkra.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here