A JÉG Bevonó Program keretén belül minden csapat egy jótékonysági projektet szervezett. Szeretnénk bemutatni a most végzett tagok beszámolóját.
Véradás, mint jótékonysági projekt
Nagy örömünkre szolgált, hogy a JÉG Bevonó Program utolsó fázisába kerültünk és egy általunk szervezett projektben vehettünk részt. Számunkra a projekt időpontja közel egybeesett a világ legtöbb helyén ünnepelt ünneppel, a karácsonnyal. Hosszas ötletelés után meg is találtuk a megfelelő feladatot és a beteg emberekre gondolva, egy közös véradásra mentünk el.
December 19-én a Nyugati pályaudvar egyik impozáns termében gyűltünk össze, ahol a Magyar Vöröskereszt szervezésében vettünk részt a véradáson. Többünknek ez volt az első véradása, nagyon izgatottak voltunk, hogy pontosan mi is vár a ránk a következő órában.
Először egy adminisztrációs állomáson regisztráltunk be, ahol az adataink bediktálása mellett kaptunk egy ásványvizet, valamint egy csokit, amit közvetlenül a véradás előtt el kellett fogyasztanunk.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy már aznap mindnyájan több liter folyadékot és a szokásosnál is több ételt fogyasztottunk el, a biztonság kedvéért. Majd az adatlap és általános információk megválaszolása után egy gyors vércsoportvizsgálatra mentünk, ahol a vér kicsapódási tulajdonságát felhasználva megtudhattuk, hogy milyen vércsoportba tartozunk. Végezetül pedig egy gyors orvosi elbeszélgetés után kezdődhetett a várva várt pillanat.
Molnár Dániel feküdt be a székbe először, akit Hegedüs Nikolett követett a csoportból. Mindketten mosollyal az arcukon vették a kihívást, amelyhez nagymértékben hozzájárultak a segítők, valamint orvosok kedvessége és figyelme. Harmadikként egy másik csoportból érkező JÉG tag, Magyar Mercédesz került sorra, aki tapasztalt rókaként állt a feladat elé. Végezetül a férfi udvariasságot szem előtt tartva, Kovács Ádám és Farkas Bence is túljutott a jótétemény önzetlen formáján.
Úgy gondoljuk, hogy bár mindössze öten tudtunk jelen lenni e nemes projekten, azonban mindannyiunk számára különleges élmény volt és a kisebb JÉG csapatunkat is összefogta.
Az örömünknek nem lett aznap vége, mivel pár nappal később mikor otthon ülve megkaptuk az Országos Vérellátó Szövetségtől az információt, hogy vérünket a kórházba szállították, akkor tudatosult bennünk igazán, hogy egy ilyen apró cselekedettel mekkora örömet vagyunk képesek okozni embertársainknak.
Egyikünk sem bánta meg, hogy emellett a projekt mellett döntött és mindenkit csak buzdítani tudunk, ha lehetősége van rá, akkor mindenképpen menjen el véradásra, mert jót tenni jó!
Fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás, ami már a JÉG Felvételi során kiemelt szerepet kap. A 3 hónapos bevonó program során a jelentkezőknek egy CSR tevékenységet is meg kell szervezniük, hogy teljes jogú taggá válhassanak az Egyesületben. Ha érdekel más hasonló bevonós jótékonysági eseményünk is, akkor ajánljuk elolvasásra beszámolónkat, amiben megtudhatjátok, hogyan csaltunk mosolyt a budapestiek arcára. Még több JÉG tartalomért kövesd Facebook és Instagram oldalunkat is!