Imre Géza világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívóval a JÉG sportszekciója készített interjút.
Imre Géza
Imre Géza a Budapest Honvéd versenyzője, 2016-tól Magyar Vívó Szövetség elnökségének, 2017-től a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének a tagja. A 2016. évi nyári olimpián 41 évesen egyetlenegy tusra volt az olimpiai aranytól, ám mégsem sikerült neki. Ezt azonban nem nevezi kudarcnak. Imre Géza élet- és sportpályafutás-tapasztalatát örömmel állítjuk mindenki elé.
Milyen példa volt előtted a sporttal kapcsolatban a családodban? Mikor tűzted ki magad elé célul, hogy profi sportoló leszel?
Az a vicc, hogy nem tűztem ki ezt soha – kezdte Imre Géza. Mindig úgy gondolkodtam, hogy a következő évben szeretném az előző eredményemet megjavítani. Viszonylag hamar bekerültem a juniorból a felnőttválogatottba, így gyors volt az átállás, tulajdonéppen ezzel profivá is váltam. Nem is az foglalkoztatott, hogy profi vagyok-e vagy sem, inkább az, hogy mikor az lettem, feltettem a kérdést, hogy csináljam-e még tovább?
Jó döntés volt folytatni?
Szerintem igen, de nem azért, mert jöttek eredmények, hanem amiatt, amit kaptam a sportágamtól.
| A JÉG Sportszekciója sikeres sportolókkal készít interjúkat. Ezek több témával is foglalkoznak, melyeknek alapja Carol S. Dweck: Szemléletváltás című könyve. Az ismert pszichológus “aki a sport területén is végzett kutatásokat” alapgondolata szerint minden képességünk, még az intelligenciánk is fejleszthető. Azokat, akik ebben hisznek, fejlődő szemléletű (growth mindset) embernek tartja. Ezek az emberek kimondottan jól teljesítenek az élet öt területén: a kihívások és a kudarcok kezelése, erőfeszítések, kritikatűrés, mások sikerének feldolgozása. |
A sportban rengeteg kihívással találkozik az ember. Hogyan nézel szembe velük?
A sporton belüli kihívások mindig motiváltak, mert azt jó esetben saját magának támasztja az ember. Van olyan sportoló, akit ez lenyom, nem képes kezelni, de az valószínűleg hamar el is veszik, és nem tudja megfutni azt a pályát, amire a képességei predesztinálnák.
Melyek voltak a legnagyobb kudarcaid, és hogyan kezelted őket? Például a legutóbbit, az olimpiai döntőn, amikor egy tusra voltál az aranyéremtől?
Nem, azt nem nevezném annak! Kudarc az volt, amikor nem jutottunk ki az olimpiára. Fájdalmas volt itthonról nézni úgy, hogy előtte bronzérmes voltam. Nehéz volt újabb négy évet várni, hátha sikerül. Borzasztó volt, de segített megerősíteni bennem, hogy még egyszer nem akarok itthon maradni. Igaz, egy évig nem voltam túl vidám, de rájöttem, hogy a kudarcokból inkább tanulni kell. Ehhez képest az olimpiai ezüst az siker, a végjáték ellenére is.
Az ilyen helyzetekben meg kell jegyezni, hogy mi az, ami rossz a környezetemben, vagy éppen mit csináltam rosszul, és ha újra előjön vagy belekerülök egy ilyen helyzetbe, akkor nem szabad elfelejtenem ezeket a hibákat, így nem ismétlődhetnek meg. A későbbi kudarcok is inkább újabb motivációt jelentettek. Nem lenyomtak, hanem megmutatták, még keményebben kell edzenem. A 2012-es olimpián a legjobb tizenhat között kikaptam egy kevésbé neves vívótól. Nem az volt a baj, hogy megvert, hanem a saját teljesítményem. Első indulatból azt mondtam, abbahagyom aztán meggondoltam magam. Ha nincs kudarc egy pályafutásban, akkor nem tudod értékelni a sikert. Ha folyamatosan csak sikered van, akkor az ember egy idő után belefásul vagy belekényelmesedik.
Milyen áldozatokat hoztál azért, hogy felépítsd a sportkarrieredet? Mit tanácsolsz a nagy erőfeszítések előtt álló fiataloknak?
Áldozatot? Azt nem hoztam soha, én azt csináltam, amit szerettem! Ha valakinek áldozatot kell hozni a sportért akkor ott baj van! Nem a sportoló hozza az áldozatot, hanem a családja, a szülei, akik segítik, pénzelik hozzák-viszik. Ők lemondanak esetleg az álmaikról, szabadidejükről, a családom rólam azzal, hogy amíg edzőtáborban vagyok, nem lehetek velük, de én csak azt csinálom, amit szeretek!
Hogyan néztél szembe a Téged ért kritikákkal, ami jöhetett edzőtől, csapattárstól, szülőtől, szurkolótól?
Ez egy fontos kérdés! Nehezen, mert a kritika akkor jön, ha valaki valamit rosszul csinál, nem? Én pedig mindig a maximumra törekedtem, arra, hogy jól végezzem a feladatomat. Én már saját magammal szemben is elég kritikus voltam, de ha ezt még vissza is mondták, az nagyon rosszulesett. Ugyanakkor mindig becsültem azt a csapattársamat, edzőmet, aki kritizált. Ez bátorság a mai világban, mert inkább az a divat, hogy egymás háta mögött mondjuk el a rossz dolgokat, szemtől szemben nem.
A szurkolóktól kapott kritika pedig egy veszélyes történet, mert a drukker néha kicsit arc nélküli, így velük nehéz vitatkozni. Ha kritizál, és én ezzel nem értek egyet, akkor nehéz visszavágni. A sportoló szeretne megfelelni a szurkolóinak, még ha a vívás nem is tömegek előtt történik, ám vannak, és természetes, hogy nem esik jól, ha szidnak. Innen csak egy irányba lehet menekülni. Előre! Ha fejlődsz, előrébb lépsz, a drukkerek is megváltoztatják a véleményüket.
Hogyan viszonyultál a nálad sikeresebb sportolókhoz, csapattársakhoz?
Hogy kikhez? “Ilyen nincsen” – mondta mosolyogva. Természetesen csak viccelek! El kell ismerni a jobbak eredményeit, föl kell nézni rájuk és nem irigykedni, hanem levonni a következtetést, hogy mitől volt jobb, mit tett jobban. Elismerem, van olyan magyar versenyző, aki fiatalabb nálam, mégis tanultam tőle. Megfigyeltem, mi az, amit jobban végez a felkészülés során, mint én, és volt, amiből tudtam én is tanulni.
Kik azok a személyek, akik a leginkább motiváltak a karriered során?
Sokan voltak, mégis kevesen. A legjobb motivációm önnmagam voltam, mert mindig szerettem volna elérni valami jobbat. Ha valakikre mégis ki kell térnem, azok természetesen a csapattársaim és közülük talán kiemelkedik Kovács Iván, aki gyakorlatilag a mentorom volt a válogatottban, sokat segített a beilleszkedésben, aztán az edzésmunkában. Sokszor eljártunk ketten, külön futni, úszni.
Rajta kívül Boczkó Gábor munkamorálját emelném ki, aki miután válogatott lett, újabb erőt adott a fiatalos lendületével. Felnéztem rá azért, mert mindig megalkuvást nem tűrően harcolt, nekem pedig az annyira nem volt erősségem, mégis igyekeztem utolérni ebben a tekintetben. Nem utolsó sorban pedig a feleségemnek (Kökény Beatrixnek, aki Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó volt) szerepét emelném ki, mert ő is jó sportoló volt és sok jó tanáccsal látott el a sporttal kapcsolatban.
Mi ösztönöz, mi motivál, hogy a maximumot nyújtsd a sportolás során?
Szerintem ez belülről kell, hogy jöjjön az embernek, nem gondolnám, hogy valami külső tényező lenne. Vagy megvan valakiben, vagy nincsen. Van, aki a pénzért csinálja, van, aki a sikerért, mások azért hogy elismerje őket a közönség megint mások pedig az edzőjük miatt. Aztán vannak akik azért, mert azt mondták rájuk, hogy bénák, és meg akarják mutatni, hogy nem azok. Amint említettem, nekem az volt egy ilyen belső motiváció. hogy az első versenyeimet nem én nyertem, aztán pedig mindig voltak újabbak, amin győzni akartam. Ha sikerült, akkor meg az okozott néha motivációt, hogy láttam, más kétszer nyerte meg az adott sorozatot!
A sikerre vágytam mindig, és ha nyertünk egy világbajnokságot, akkor utána szerettem volna megvédeni a címemet. Ez például sohasem sikerült, és bánni fogom. Mindig találtam egy közeli célt magamnak, nem az volt, hogy tizenkét évesen kitaláltam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Végig lépésről lépésre haladtam, a közeli célra fókuszáltam.
Mik azok az alapértékek, amiknek köszönheted a sikereid?
Kitartás és küzdeni akarás. Bár az utóbbi lehet, hogy nem látszódott rajtam mindig, mert mindig nyugodtnak tűntem de azért lélekben, nagyon sokat küzdöttem. Ezek mellett még a győzni akarást mondanám, mindig szerettem volna a dobogó legfelső fokára állni, és ha nem sikerült, akkor mindig a következő esélyt igyekeztem megragadni. Mindig volt egy belső motivációm, ami vitt előre.
Mi az a három asszociáció, ami eszedbe jut a siker szóról?
Nehéz kérdés! Először is elismertség. Az edzők, a feletteseim, a szurkolók részéről. Ez mindig fontos volt a számomra. Van benne egy jó adag kemény munka, a siker annak a végső beteljesülése és kibontakozása. Felemelő volt, amikor egy hosszan tartó versenysorozat végén megélhettem. A siker az, amikor elérjük a célunkat. Az pedig nagyon jó érzés!
Imre Géza üzenete a fiataloknak:
Ha tetszett Imre Géza párbajtőrvívóval készített interjúnk, ajánljuk olvasásra egy másik sportolóról, Pokorni Milánról készített cikkünket is. Még több JÉG tartalomért kövesd be Facebook és Instagram oldalunkat is!
