Stenczel Tamás JÉG-taggá válásának kihívása során Gellai Richárddal, az Impact Hub Budapest egyik tulajdonosával és vezetőjével készített interjút.
Mesélj magadról egy kicsit!
Kisgyermek korom óta nagyon kíváncsi vagyok. Kelet-Magyarországnak egy közép méretű kisvárosából, egy nagy faluból jövök. Az a környezet nagyon jó kihívásokat adott nekem. Mindig el akartam jönni onnan, mert tudtam, hogy van nagyobb, van jobb. Középiskolába már Szolnokra jártam, ami nekem az akkor elérhető legnagyobb város volt.
Mindig találkoztam olyan új emberekkel, akik érdekesek voltak és valahogy megtanultam, hogy az emberekben és az új kapcsolatokban rengeteg érték van. Nagyon jó, támogató nevelést kaptam: a legértékesebb benne az volt, hogy hibázhattam. Sokat. Jó nagyokat is. Közben mégis tudtam, hogy nem dől össze a világ, hanem majd lehet valami mást csinálni, minden problémát meg lehet oldani.
Nincsen olyan, hogy zsákutca, hanem olyan van, hogy mész előre és lehet, hogy rossz irányba mész, de attól még mész tovább. Szolnok után Budapest volt az elérhető legnagyobb város, és bár jó volt itt is, de innen is tovább akartam menni. Eljutottam Stockholmba, Párizsba, Amszterdamba, utána visszajöttem ide és láttam azt, hogy ebből a városból is lehet olyat csinálni, mint amilyenek azok.
Mi a különbség?
Az emberek nem vergődnek, kínlódnak, hanem dolgoznak azért, hogy jobb legyen, és ezt lehet pozitív attitűddel csinálni, ami nagyon jó.
Mikor kezdtél el vállalkozni?
A Műegyetemen műszaki menedzsernek tanultam 8 éven keresztül, ami egy kicsit több, mint az átlag. De éppen ezért, hogy több időm volt az egyetemre, közben jutott időm dolgozni, kísérletezni, kipróbálni magam olyan dolgokban, amik érdekeltek. Kb. egy évvel ezelőttig nem tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni.
Tehát, ha az a kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek, akkor egészen 32 éves koromig azt mondom, hogy még nem tudom. Annyi minden van a világon, ami érdekes. Már az egyetem vége felé nagyon kacsingattam abba az irányba, hogy hogyan lehet vállalkozni.
Hogyan ne csak egy beszűkült, bebetonozott rendszer egyik építőeleme legyek, hanem valami szabadságot szerezzek, ahol kísérletezhetek tovább, anélkül hogy belepusztulnék. Mert az már pont elég.
Aztán, éveken és több cégen keresztül ez odáig fejlődött, hogy már nem túlélni akarok, hanem már élvezni akarom és élvezni is tudom, amit csinálok. Ez az, ami szerintem az én sztorim.
Milyen vállalkozásaid voltak az Impact Hub előtt?
Volt több cégem is. Volt olyan, ami nagyon gyorsan felfutott és utána még gyorsabban még nagyobbat esett pofára. Volt olyan, amit tudtam szeretni egy ideig, de aztán meguntam és akkor el tudtam engedni úgy, hogy valaki abból értéket tud csinálni továbbra is. Volt olyan cégem, illetve vagyok most is olyan cégben tulajdonos, ahol egy nagyon nagy lehetőséget, európai léptékben nagyon nagy business-t tudtunk volna csinálni.
De ebből leginkább emberi okokból, csapaton belüli konfliktus miatt sokkal később lesz egy sikersztori, mint ahogy akkor lett volna. Közben itt van az Impact HUB, ami pedig épp azon dolgozik, hogy még egy csomó olyan ember legyen, mint én. Talán ez az én nagyképűségemnek az egyik kiemelkedő jele: én úgy gondolom, hogy amit én csinálok, illetve az az értékrend, ami mentén dolgozom, az annyira jó, hogy még több ilyen kell.
Több ilyen ember, mert annál gyorsabban és nagyobb mértékben fog megváltozni a teljes környezet, amiben vagyunk: mind a gazdasági környezet, mind az emberek empátiája (hogy odafigyelsz a másikra). Ezek fontos dolgok, hogy ezekben még fejlődjünk. Azt hiszem, ez vagyok én most.
Családod, gyerekeid vannak?
Imádok kisgyerekes apuka lenni. Pont az elmúlt hétvégi nagy tapasztalat, amikor összeültünk egy csapattal meg a kislányommal együtt, hogy beszélgessünk arról, mi az Impact Hub jövője. Egyszerre dolgozni, és közben gyereket nevelni, de ezt szimultán, adott néhány órán belül – nagyon nehéz.
A feleségemmel mindketten tulajdonosok vagyunk ebben a cégben, tehát mind a kettőnknek oda kellett figyelni a beszélgetésre, de közben oda kellett figyelni a lányunkra is. Értelemszerűen mi eközben játszottunk vele, és ha sírt vagy valamit csinált, akkor odaszaladtunk hozzá. Engem, fiatal apukát, megdicsértek.
Nem gondolták volna, hogy mi ezt ennyire flottul csináljuk és hogy én ennyit foglalkozom Rózával. Akkor esett le, hogy az oké, hogy engem megdicsérnek, de a feleségem ugyanezt csinálja, sőt még többet, és őt nem dicsérik meg ezért. Ez milyen fura már!? Benne van a kultúrában, hogy az anyukától igazából természetesnek, sőt elvártnak veszik azt, hogy foglalkozik a gyerekkel, és közben esetleg dolgozik is.
Ezért neki nem jár dicséret, de ha én csinálok negyed annyit mint ő, egy úgynevezett női szerepben, akkor az dicséretet érdemel. Ez nekem nagyon fura.
Az úgymond hagyományos nemi szerepekre gondolsz, ugye?
A családban betöltött szerep még mindig úgy tekintett, hogy az anyuka játszik a gyerekkel, neveli, és ő ettől boldog. Pont. Ez így ki van mondva. Szerintem ez hülyeség. Én például nagyon szeretek a gyermekemmel játszani. Ha úgy döntök, hogy most nem fogok dolgozni, mert inkább Rózával játszom, mert abban jobban érzem magam, akkor hadd csináljam azt.
Ezért nekem nem jár külön dicséret. Én csak azt csinálom, ami nekem jól esik. Valakire egy korábbi, elavult család-modell miatt nem erőltetheted rá, hogy ő anyuka, ezért ő a gyerekkel foglalkozik és ő ettől boldog – ez nem így van.
Lehet, hogy boldog, de nem azért mert ő anyuka, tehát amiatt boldog, hogy a gyerekkel foglalkozik, de közben nem tud dolgozni. Én rühellném azt, hogyha nekem “csak” dolgozni kellene – ha én kéne legyek az, aki egymaga eltartja a családot, és nem foglalkozik a gyerekkel, mert én meg ettől kellene boldog legyek. Ez is mekkora idiótaság.
Azért balanszolni néha nehéz. Több cégnek az értékeire és a működésére úgy odafigyelni, hogy azok rendben legyenek, de érzelmileg te magad is rendben legyél – az egy nehéz feladat. Ez épp olyan, ahogy a cápák úsznak: A cápa nem alszik, folyton úszik, mert ha nem úszik, akkor meghal. Én úszok.
Tehát akkor a cápa szerepébe tudod képzelni magadat?
Igen. Egy növényevő cápa vagyok.
Az Impact HUB filozófiájával inkább a növényevő és másoknak segítő cápa össze egyeztethető, mint a ragadozó, ugye?
Nem pusztítani akarok, hanem építeni szeretek. Építeni sokkal könnyebb, ha együtt vagytok. Ha már raktál össze IKEA bútort, akkor tudod, hogy mindig ott van az útmutató elején, hogy ahhoz, hogy elfordítsd ezt a szekrényt, bizony, legalább 2 ember kell. Lerajzolják az összeszerelési útmutatóra. Építeni egyedül butaság.
Mesélnél egy kicsit az Impact Hub-ról, a filozófiájáról és hogy egyáltalán mi ez?
Ez egy több mint 100 irodát tömörítő és folyamatosan bővülő globális közösségi iroda hálózat, ami egy nagyon jól megfogalmazott értékrend mentén működik. Ez pont arról szól, hogy valamilyen olyan maradandó, pozitív változást, hatást érj el, amitől jobb lesz a te környezetednek is – és itt nem kell csak a természeti környezetre gondolni.
Tehát fontos a természetvédelem, de ugyanolyan fontos például a gazdasági, és a társadalmon belüli egyenlőtlenségek megcélzása. A “fenntarthatóság” is érdekes. Amikor arról olvasol közgazdaságtanból, hogy mennyi lesz a várható növekedés, meg hogy növekedni kell minden évben, mert az a jó. Közben a Föld bolygó ugyanakkora marad. Ez nem fenntartható, hogy a növekedés a végcél.
Épp tegnap este beszélgettünk unokatesókkal arról, hogy mi a jólét. Nem az kell, hogy a GDP nagy legyen, hanem hogy az emberek a jóléte legyen a fókuszban. Az, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, mert lehet akarni még egy hatodik sportkocsit meg egy még nagyobb medencét, de attól tényleg jobb lesz? Közben persze lehet, hogy attól jobb, hogy teleültetik az utcát fákkal és csipognak rajta a madarak. Mennyire jó már!?
Az Impact Hubokban világszerte olyan emberek ülnek, akik ezt az értékrendet magukénak vallják, tehát ők szívesen dolgoznak azért, hogy egy jobb világban élhessünk. Sosem egyedül dolgoznak, mert egy egészséges közösségben megvannak a helyi irodákban azok az emberek, akik együtt tudnak dolgozni különböző cégeknél is, egyéni vállalkozóként vagy szabadúszóként, akárhogy is hívjuk őket.
Nemzetközi szinten is együtt tudnak dolgozni, mert több mint 16000 ember elérhető a hálózatunkon belül, akik mind hasonlóan, nyitottan állnak egymáshoz. Ha valakinek van egy kérdése/problémája, össze kell kapcsolni valakivel egy másik országban egy nagyon speciális témában akkor ott van egy csomó ember, aki neked is szívesen segít.
Nem kérnek érte feltétlenül pénzt, mert tudják azt, hogy valahol közvetetten nekik is visszajön az, hogy ettől jobb lesz. Olyan projekteket csinálnak, amitől ez egy élhetőbb világ lesz. Nagyon jó, hogy vannak ilyen emberek.
Az, hogy az Impact Hub egy iroda, nem jelenti azt, hogy ez egy ingatlan-business. Persze, szükségünk van arra, hogy legyen fal, meg áram, meg internet, de nálunk az érték az emberekben van, és ezt nagyon jó látni. Vállalkozásként elég frissek vagyunk – tavaly márciusban nyitottuk meg ezt az irodát.
Most lesz majd a szülinapi partink, talán jövő hét pénteken. Van bevételünk, van munkavállalónk, és dolgozunk azért, hogy mindig, minden szabálynak, előírásnak megfeleljünk és mindezt annyira transzparensen és őszintén tesszük, amennyire csak lehetséges.
Mit gondolsz a Magyarországi vállalkozói környezetről?
Magyarországon a vállalkozói környezet még mindig rengeteget tud fejlődni. Ez valószínűleg a pozitív megfogalmazása annak, hogy a vállalkozói környezet szar. Sokkal jobb azt mondani, hogy rengeteget tud még fejlődni. Mindemellett a miénk egy jól működő vállalkozás, és nagyon keményen dolgozunk azért, hogy ez a jövőben is így maradjon, és még jobb legyen.
Merre, vagy hova kéne fejlődjön szerinted?
Sok Magyarországon a kényszervállalkozó, aki azért vállalkozó, mert ha munkavállaló lenne, akkor a munkáltatója nem fizetné ki neki AZT a pénzt. Például azt mondja, hogy neked 100 eFt a munkadíjad, de ha be vagy jelentve, akkor ahhoz, hogy én 100 eFt-ot neked ki tudjak fizetni, nekem 198 eFt-omba kerülsz – annyit én nem fogok neked kifizetni.
Legyél vállalkozó, és akkor 127 ezret kifizetek neked számlával. Ez nem feltétlenül jó. Nagyon-nagyon sok adónemmel van megterhelve a teljes magyar gazdaság. Kb. 59 adótípus van most Magyarországon érvényben. 59! Függetlenül attól, hogy te dolgozol valahol, munkanélküli vagy, vagy vállalkozó vagy, esetleg csak bemész a boltba vásárolni, téged is nagyon sok adó terhel.
A rádióreklámokban azt hallod, hogy a Mercedes Vito-t már nettó 4,9 millió Ft-ért meg tudod venni. Ezt azért mondják ki, mert nem akarják azt kommunikálni, hogy a Mercedes Vito 6 millió 200 ezer forintba kerül. Azért mondják azt, hogy Magyarországon az átlagjövedelem bruttó 184 ezer forint, mert nem akarják azt kommunikálni, hogy igazából a te zsebedbe ebből összesen 90 ezer Forint jut.
Az adórendszer úgy kellene működjön, hogy te tudd azt, hogy az a bruttó 184 eFt az mind a te pénzed, csak annak egy jelentős részéről lemondasz az állam javára, hogy az állam abból neked biztosítson elégséges alapszolgáltatásokat. Elégséges! Minőségi szolgáltatásokat: ne legyen kátyú az úton, az orvos ne kérjen, ne fogadjon el hálapénzt.
Ezek mind olyan feladatok, amit az államnak kellene megcsinálnia abból a pénzből, ami a tiéd. Sok ember nem tudja, hogy az adó igazából az a pénz amiről lemondasz, de egyébként a tiéd, csak te kötelezően lemondasz róla. Minél kevesebb adónem, minél kevesebb adókulcs van, annál egyszerűbb és jobb. Minél több van, annál gyakrabban tudsz beleszaladni olyan adminisztratív hibába, ami miatt jön a NAV és olyan mértékű pénzekre büntet, amivel ellehetetlenítik a munkádat.
Rengeteg hibázási lehetőség van. A NAV most remélhetőleg elindult egy olyan irányba, ahol tanít téged, tehát segít helyrehozni azt, hogyha valamit rosszul vallottál be, de ez mind olyan, amit az iskolából kikerülve már az első napon vagy az első évben mind tudnod kellene, mert egy évvel később neked kell egy SZJA bevallást csinálni. Remek, hogy a NAV megcsinálja helyetted, de ha elolvasod, hogy mi van benne, nem érted.
Tök jól megtanítanak téged lexikális tudásra az iskolában, be tudsz magolni mindent, de nem tudod, hogy hogyan működik a gazdaság. Nem tudod, hogy miért kapsz mennyi pénzt, és hogy például te fizetsz azért, hogy világítás van az utcán. Ez a lámpa is a tiéd. Olyan fejlett országokban ahol transzparens az adórendszer: “ennyi bevételünk lett a te általad az államnak átadott pénzből, ebből mi megcsináltuk az utakat, elértük azt, hogy az óvodások, iskolások ingyen étkezhessenek”, akkor látod, hogy olyanra költik a te pénzed, amivel te egyet értesz.
Magyarországon nem biztos, hogy azt látod, hogy minden pénz jó helyre kerül. Ez nagyon bosszantó. Mivel lenne egyszerűbb vagy jobb? Ha oktatnák az embernek azt, hogy hogyan működik ez az ország. Az nagyon sokat segítene. Nem kell ahhoz vállalkozónak lenned, nem is kell, hogy vállalkozó akarjál lenni.
De mindemellett tudnod kell, ha például megveszed a BKV bérletet egy hónapban, az valójában mit jelent: Ha mindenki megveszi akkor ki lehet-e fizetni belőle az összes BKV-s alkalmazottat vagy valamilyen adókból még át kell csoportosítani, hogy egy egyébként veszteségesen működő dolgot fenntartsunk. Szerinted?
Mi volt a legnagyobb kihívás az életed során?
Magammal kellett megértetnem, hogy a kudarc a tanulási folyamat egy elkerülhetetlen velejárója és nagyon értékes része. A kudarc nem feltétlenül rossz. A kudarcból tanulni kell. Akár a sajátodból, akár más emberek kudarcából, mert egyébként simán beültem volna minden ilyen kudarc után a sarokba és napokig használhatatlanul, katatónul dőlöngélek és sírok, hogy akkor jaj, most mi lesz.
A kudarcok utáni felállás – és nem szeretnék megfogni egyet sem közülük, hogy mi volt eddig a legnagyobb – mindig egy nagy kihívás. Ha eleget csinálod, tehát minél több kudarcod van, annál jobban tudod ezt kezelni. Utána annál több sikered is lesz belőle. Tudod értékelni azt, hogy te miből, mit és hogyan tanultál. Az, amikor tudod, hogy mit miért csinálsz, és nem csak azt, hogy mi a célod ezzel, hanem emögött mi az az emberi indíttatás, amiért te ezt csinálod, na az jó.
Ennek egy jó leképeződése van most a versenyszférában, mert – és most megint egy kicsit az oktatást fogom szapulni – ott most jól kijön, hogy rengeteg informatikus hiányzik a munkaerőpiacról. Bár az egyetemek képeznek valamennyit, de az még mindig egyáltalán nem elég.
Sorban épülnek ki IT-képző cégek ebben az országban. Az állami szférából és a versenyszférából, más cégektől, szakemberek, mérnökök, óvónők állnak fel, és képzik át magukat informatikussá, mert abból elfogadhatóan meg tudnak élni.
Ehhez nagyon nagy bátorság kell. Főleg, amikor már van valamennyi eltöltött munkaéved valahol, és mégis azt mondod, hogy “nekem most változtatnom kell”. Nagyon nehéz dolog megértetni magaddal, hogy bár ez nehéz, de meg kell csinálni.
Ez nem azt jelenti, hogy te kudarcot vallottál az egész eddigi munkáddal, hanem ez azt jelenti, hogy most te látsz egy lehetőséget, és igenis veszed a bátorságot, és teszel bele annyi energiát, hogy megpróbálsz máshogy dolgozni, más lenni, jobb lenni. Ehhez hatalmas bátorság kell.
Azért kell bátorság, mert jelenleg az oktatás képtelen kiszolgálni azt az igényt, ami itt van, bár nem lenne olyan nehéz. Konkrét számok vannak, amiket meg kell nézni: mennyit képzünk most, mennyire van igény, mi kell ahhoz, hogy tudjunk ennyit képezni.
Ennél ez bizonyára egy jóval összetettebb probléma, de alapvető, hogy döntéseket megalapozottan kell hozni, nem pedig önös érdekkel, vagy még rosszabb: butasággal és/vagy gonoszsággal.
Milyen emberi tulajdonságok fontosak szerinted a sikerhez?
Kettő nagyon jó angol szó van erre: az egyik az “integrity” a másik pedig a “grit”. Tehát a kitartás, a ragaszkodó akaratosság. Az integritás meg az, hogy neked van egy értékrended, és ragaszkodsz hozzá. Mi például, itt az ImpactHub-ban nagyon gyakran kapunk olyan megkereséseket, hogy egy rendezvény-szervező cég kiajánlana minket az egyik ügyfelének, de adjunk egy magasabb árat, amiből neki legyen jutalék.
Erre megmondjuk, hogy bocs, nekünk ez nem fér bele. Ott vannak az áraink a honlapon, annyi. De hát akkor ő az ügyfélnek mit ajánljon ki? Nálunk ez ennyibe kerül és mi nem fogunk hazudni azért, hogy ő ebből a félrevezetésből tudjon pénzt csinálni. Tegyen hozzá valami olyan értéket, ami miatt az ügyfele a mi szolgáltatásunkért többet fog fizetni!
Másik gyakori, hogy lehetne-e számla nélkül? Nem, nem lehet számla nélkül. Nekünk ez nem fér bele. Ez az integritás.
Biztosan nagyon sokat hallottál már ilyen kérdést, de milyen célod van a jövőre?
Az a helyzet, hogy én most boldog vagyok. Sokáig reméltem azt, hogy egyszer ezt így fogom érezni és ki tudom mondani, hogy igazából minden rendben van. Ez az, amit vidéken nyugdíjasok úgy mondanak, hogy csak rosszabb ne legyen. Nekem most így jó, hogyha ezt meg is tudom tartani, akkor ezután is jó lesz.
Személyes célom továbbra is az, hogy tudjak még minél több olyan értéket a világrajövetelre segíteni, amitől nekem és mindenkinek közvetetten jobb lesz. Tisztább lesz az utca, kevesebb lesz a hajléktalan, okosabbak lesznek az emberek, nem vágnak ki fákat ott, ahol nem kell. Meg legyen már valaki őszinte ember, akiben lehet bízni. Olyan kevés van ebben az országban! Van egy válogatott kevés, akik még nincsenek elrontva. Pont, mint te.
Kellenek még, akik szintén kíváncsiak, megtanulnak új dolgokat és megtapasztalják azt, hogy lehet úgy jónak lenni, hogy közben másnak nem lesz rosszabb tőle. Nekem ennyi csak a célom. Nem vagyok különösen ambiciózus. Ez az érzelmi egyensúly nekem most nagyon fontos.
Mit gondolsz, a mai fiatalok hogyan tudnák legyőzni a félelmeiket?
Az én anyukám most már egy nyugdíjas pedagógus. Még most is tudja azt kérdezni tőlem, hogy jaj, de mi lesz veled? Miért nem dolgozol egy nagy cégnél, ahonnan nyugdíjba lehet menni, ahol anyagi biztonság van, ahol nem kell félni semmitől? Nagyon nehéz ezt a gondolkodásmódbeli különbséget a helyére tenni.
Értelemszerűen féltenek téged, tehát azt akarják, hogy neked a legjobb legyen. Az a kor, amiben ők felnőttek, úgy közvetítette a biztonságot, hogy ők maguk biztonsági játékosok lettek. A jólét legmagasabb foka az lehetett, amikor most így éppen jó, tudjuk, hogy lehetne ennél sokkal jobb, de csak ennél ne legyen rosszabb.
Az én életemben pedig a jólét, hogy tényleg azt csinálhassam, amit én szeretek. Édesanyámmal megértetni ezt néha nehéz. Ő is látja, hogy igazából még most is minden rendben van – annak ellenére, hogy ő folyamatosan félt engem, meg a mi családunkat – mi a jég hátán is meg fogunk élni.
Mindenki olyan szerencsés, mint én, ha ilyen támogató környezetet kap a családtól, barátoktól, akik elfogadóak és legalább az érzelmi biztonságot megadják azzal, hogy elmondhatod nekik hogyha valami szar. Ha ők erre nem azt mondják, hogy azonnal dobjál el mindent és csinálj valamit, ami biztonságos, ami szerintünk jobb, tehát van, aki nem erőlteti rád a saját értékrendjét, hanem azt mondja, hogy próbáld, csináld, hogyha szükséged van segítségre, akkor pedig kérjél segítséget.
Az fontos része ennek az egésznek, hogy merjél segítséget kérni. Nagyon kevés szégyellni való dolog van egy ember életében. Ez a mi társadalmunkon múlik, hogy aki beleszalad egy kudarcba azt többen képesek lenézni. Aki segítséget kér, azt többen képesek a gyengeség jelének felfogni pedig ez pont nem így van. Ahhoz, hogy segítséget kérj, ahhoz neked nagyon erősnek kell lenned.
Dolgozz egy olyan országért, egy olyan világért, ahol te szeretni fogsz élni. Ahol tudod azt, hogy amit te csinálsz, annak értelme van.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a siker, vagy definiálni, akkor te hogy definiálnád?
Ezt nem fogom tudni megválaszolni. Azt hiszem, ezzel nincs semmi baj. Minden embernek más a siker. Én még nem tudom, hogy az mi. Szerintem ez is egy fontos dolog, hogy ki tudd mondani, hogyha valamit nem tudsz.
Ez meglepő válasz, de nagyon tetszik.
Van inkább egy storym erre: Egy tanár elment külföldre valahova és megnézte, hogy ott hogyan folyik a tanítás. Ott nem azt tapasztalta, ami itthon van, hogy mindenki előveszi a saját kis füzetét az órán és jegyzetel saját magának. Helyette nyitottak egy közös Google dokumentumot és mindenki jegyzetel bele és mindenki látja a végén.
Így mindenkinek lesz egy jó jegyzete a végére és hozzá is tud tenni, ahogy lehetősége van. Ott nem lehet senki ilyen freeload mint itt, akik majd elkéri a jegyzetet attól, aki figyel és jól is tud jegyzetelni. Ez fantasztikus! Közös munkájuk és közös sikerük van. Együtt dolgoznak egy célért. El is érik. Na ez például egy jó siker.
A Gellai Richárddal készült interjút Stenczel Tamás készítette. Ha tetszett a cikk és motiválónak találtad, a blogon sok hasonlót találsz még. Ajánljuk Rippel Ferenccel készült interjúnkat is, hiszen sikerélményeiről és kudarcairól is olvashatsz, ami inspiráló lehet mindenki számára. Még több JÉG tartalomért kövesd be Facebook és Instagram oldalunkat!
