Kivételes lehetőségben volt részünk: Action Learning nagynevű vállalatokkal

Megosztás

Folyamatosan keressük és megteremtjük a JÉG-ben azokat a lehetőségeket, amelyekkel tagjaink fejlődhetnek, mindemellett fontosnak tartjuk a jó kapcsolatok kialakítását cégekkel és szakmájukban sikeres személyekkel. Tavasszal indítottuk el az Action Learning nevű gyakorlatorientált programot, aminek keretén belül tagjaink csapatokra bontva négy céggel dolgozhattak együtt és tehették próbára problémamegoldó képességüket. Az Action Learning a vállalati kultúrában nem újdonság, az viszont, hogy fiatalokat is bevontak nagynevű cégek a közös gondolkodásba, rendkívüli alkalom. A közös munka során egy mentor segítségével kellett megoldást találni egy adott problémára. 

Mi az Action Learning?

Az Action Learning egy olyan folyamat, aminek keretében kis csoportok valós problémára keresnek megoldást, miközben egyénekként, csapatként és szervezetként is tanulnak, fejlődnek. Az Action Learning segít fejleszteni a szervezeteknek a kreatív, rugalmas és sikeres stratégiák kialakítását a halaszthatatlan problémákra. Célja, hogy fejlessze a közös gondolkodást egy kijelölt cél érdekében, összehangolja a különböző nézeteket és erősítse a csoporton belüli személyek és vezetők együttműködését. 

Action Learning
Az Action Learning célja a közös gondolkodás fejlesztése.

Action Learning ismert vállalatokkal

Egyesületünk négy vállalattal vette fel a kapcsolatot, amelyek mind egy-egy problémakörre várták a közösen kidolgozott megoldást és ötleteket. A csapatok számára minden esetben három óra állt rendelkezésre, hogy kidolgozzanak egy stratégiát és elképzeléseiket prezentálják a cégek képviselői előtt. 

MKB Bank 

AZ MKB bank a 20-30-as korosztályt célozta meg, a téma az ügyfélélmény fokozása volt. Már a témaválasztás is megmutatta, hogy a bankok is szembekerülnek nagyon általános problémákkal, amikre megoldást szeretnének találni. Főleg az említett generációnál kardinális kérdés az online jelenlét, amit a bankok sem hagyhatnak figyelmen kívül, folyamatosan követniük kell az aktuális trendeket, hogy mi a vonzó a felhasználóknak a nem klasszikus banki szolgáltatók szolgáltatásaiban, továbbá fel kell mérniük az igényeket és lehetőségeket arra vonatkozóan, hogy milyen változások várhatóak a korosztály bankolási szokásaiban a pandémia utáni időszakban. 

A három JÉG-csapat ugyan teljesen másképp látta és különböző módon közelítette meg a problémát, mégis ugyanarra a megoldásra jutott. Tagjaink sokat tanulhattak a jövő bankolásának lehetőségeiről, és többen is egyetértettek abban, hogy foglalkozni kell a digitális transzformáció adta kihívásokkal, a jövőépítés pedig „a vállalatok, egyesületek, bankok, jogrendalkotók és az egyének közös együttműködése által valósulhat meg.”

Erste Bank

Az Erste Bank is az online jelenlét fejlesztését, a digitális aktivitás növelését tűzte ki célul annak ellenére, hogy tagjaink véleménye szerint a bank meglepően elöl jár a digitalizációban a prezentációjuk és a visszajelzéseik alapján. 

“Meglepett, hogy az Erste mennyire jó appot/webes felületet hozott létre, és hogy más cégekkel ellentétben eléggé otthon van a digitális világban és fejlődik a korral. Ez mindenképp pozitívan érintett, hirtelen nehéz is volt olyanra gondolni, amire a tagjai már ne gondoltak volna.”

A digitálisan passzív ügyfelek ativitásának növelésében próbáltunk számukra segítséget nyújtani, ehhez várták tőlünk jobbnál jobb ötleteket. Az érdekfeszítő bemutatkozás, a jól meghatározott problémafelvetés inspiráló és motiváló volt a csapatok számára. Kihívást jelentett ilyen szűk időkereten belül teljesíteni, és eljutni a brainstormingtól a prezentáció elkészítéséig, de épp ezért sikerült olyan izgalmasra. 

MVM Csoport

Az MVM Csoport az Action Learning során az otthon szolgáltatói termékfejlesztésre helyezte a hangsúlyt. Olyan programokkal ismerkedhettünk meg, mint a cég Watt’s Up gyakorlati programja, a Smart Future Lab és Edison, továbbá az MVM inkubációs és startup támogató programjaiba is bepillantást nyerhettünk. Az esemény végén a prezentációk elkészítése közben pozitív élmény volt szembesülni azzal, mennyire innovatívan gondolkodik az MVM és a saját csapataink is. 

A végén kibontakozó beszélgetés pedig csak megkoronázta az amúgy is nagyon izgalmas estét. Miért éri meg ilyen eseményeket szervezni? Mert elindítjuk a közös gondolkodást és közelebb hozzuk a fiatalokat és a cégeket egymáshoz, valamint olyan gondolatokkal térnek haza workshop után, mint: „Nagyon tetszett az egész Action Learning-esemény, remekül éreztem magam. Az MVM-es témakör igazán érdekes volt számomra, mivel különösen jól vezették fel, érdekessé tették a témát, és közel hozták hozzám annak ellenére, hogy nagyon hosszúra nyúlt a bemutatás. Szívesen folytatnám az ötletelést még valamilyen formában ezzel a céggel, témával kapcsolatban is.”

Telekom

A Telekom egy nagyon aktuális és izgalmas problémát vetett fel, méghozzá a cégek szerepét a felsőoktatásban. Arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak a mai fiatalok arról, vajon a cégeknek szerepet kell vállalniuk az oktatásban? Erre pedig a választ a legkönnyebben maguktól a fiataloktól kaphatják meg, az ő igényeikre építve tudják megalkotni azt a keretrendszert, amely mentén be tudnának csatlakozni a felsőoktatásba. A résztvevő tagjainknak nagyon szimpatikus volt, hogy a Telekomtól érkezett csapat nagyon felkészült és összeszedett volt, valamint minden JÉG-tag bemutatkozójára egyenként kíváncsi volt. Lehet, hogy a téma időszerűségéből is fakadóan fantasztikus ötletek születtek a három óra alatt.

A prezentációk után kellemes beszélgetés alakult ki a JÉG-tagság és a Telekom képviselői között, amit az idő szűkössége szakított meg az este végén. A workshop elindított valamit, hiszen olyan gondolattal tértek haza tagjaink, mint: „Én most egy gondolatot emelnék ki a végéről, ami nagyon elgondolkodtatott, hogy vajon érdemes-e még olyan programokat szervezni a jövőre nézve, ami erősen személyes jelenlétet igényel…”

Az online térben történő közös munka sem volt kevésbé hatékony és élvezetes, mintha személyesen zajlott volna az esemény, sőt még több időt rászántak volna tagjaink a projekt kidolgozására:

„Aktuális és izgalmas téma, kitűnő szervezésben. Korábban nem voltam olyan online eseményen, amelyen nemcsak beszélgetés, de konkrétan közös munka is végbement és annak ellenére, hogy online térben voltunk, létrehoztunk közösen egy prezentációt. Ez nekem abszolút pozitív élmény volt. A munkára szánt egy órát kevésnek találtam, illetve a prezentációkra is bővebben tudtunk volna szerintem reflektálni, ott is éreztem, hogy szűken volt megszabva az időkeret.”

Összességében mind a négy Action Learning workshop fantasztikusra sikerült! Köszönjük a résztvevő cégeknek, hogy partnereink voltak ebben a kezdeményezésben, és lehetőséget adtak a közös brainstormingra, amivel a résztvevők sokat tudtak fejlődni mind egyéni, mind csapatszinten.

Megtanultunk csapatban megoldást találni egy-egy problémára, és ami még talán ennél is izgalmasabb, hogy bepillantást nyerhettünk olyan híres cégek működésébe és valós problémáikba, mint az MKB Bank, az Erste Bank, a Telekom és az MVM Csoport. 

Ha szeretnél még többet megtudni rólunk, tevékenységünkről, projektjeinkről, böngéssz a blogon a cikkek között. Ajánljuk olvasásra a paloznaki önkéntes munkákról készített beszámolót, további tartalmakért pedig kövess minket Facebook- és Instagram-oldalainkon is!

Farkas Dezső
Farkas Dezső
Farkas Dezső az F.W. Olin Graduate School of Business, Babson College MBA hallgatója, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke, valamint a Global Shapers Budapest Hub Alumni vezetője. Beválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Templeton Fellow. Két TEDx előadás fűződik a nevéhez. Az ASEF Young Leaders Summit kiválasztottja Luxemburgban, valamint a Youth Leaders Forum alumnija.

További cikkeink

Hasonló cikkeink